A decemberi montenegrói kupagyõzelem és az Európai Szuperkupa siker, az Euroliga menetelés, - 13 meccsen 11 gyõzelem 1 döntetlen, 1 vereség - mind szép emlékek maradnak errõl az idényrõl. Az, hogy újra Euroliga finálét játszottunk a Reccoval, jól mutatja a csapat tavaszi formáját és a 3-0-ás vereség is érzékelteti a végsõ fázisbeli rosszabb játékot. A gazdasági válság okozta nehézség, az Euroliga és a Adria Liga erõltetett menetelése is talán túl sok energiát vett ki a gárdából. A szakmai stáb igyekezett a formát a Final Fourra kihegyezni, emiatt az Adria Liga utolsó szakaszát úgymond beáldoztuk és keményen készültünk az európai megmérettetésre. A bajnoki play-offban pedig valószínûleg a második, hazai mérkõzés elvesztése 6-1-rõl lehetett a kulcs, hiszen 0-2-nél hiába küzdöttünk idegenben a 3. mérkõzésen a Jadran Herceg Novi otthonában. Hosszabításos, többször megszakított parázs meccsen kaptunk ki, amely után az egyenlõtlen bánásmód címén (piros lapok, ellentétes bírói ítéletek, a mérkõzés órájának "furcsa mükõdése" stb.) klubom nyílt levél és hivatalos panasz formájában fejezte ki elégedetlenségét. (Külfõldi játékosként inkább az egész évadra tudok gondolni, mint a helyi viszonyokba belemerülni, ezért még azt sem furcsálom annyira, hogy az ellenfél játékosa és a szövetség egyik embere megkérte meccs elõtt csapattársamat, hogy kímélje õt, õket a zágrábi EB miatt.) Szóval összeségében önkritikusan látva a csapat gyengéit elmondhatom, hogy lehetett volna sokkal szebb szezonzárásunk is, de 9 hónapos sikeresebb részt talán nem árnyékolja be annyira az egy hónapos sikertelenebb periódus.