Untitled Document
Válogatott képek
 
Gyors térdmûtét

Kedden egy "röpke" félórás atroszkópiás térdmûtéten estem át egy régebben megrepedt porc miatt. A váálogatottól való távolmaradásomat ezáltal igyekszem a lehetõ legjobban eltõlteni, vagyis a felépüésem után minden reményem szerint teljesen harcrakészen vágok neki a szezonnak. Óriási köszönet dr. Gábor Antal fõorvosunknak és az Uzsoki Kórház traumatológiai osztályának!

Létrehozva: 2010.06.30 Tovább>>

Átalakulás - Steinmetz Barna és Boskovics a Vasasban

Mindenképpen érdekes szezon elõtt áll a honi vízilabda bajnokság. Az Eger és a Honvéd megerõsõdése után újabb hírek érkeztek Angyalföldrõl is. A régi új csapatkapitány, Steinmetz Barnabás és a horvát póló egyik legmenõbb játékosa, Miho Boskovics is aláírta szerzõdését a Vasashoz.

Létrehozva: 2010.06.27 Tovább>>

A Vasasban folytatom

Eldõlt számomra a kérdés a jövõmrõl és a következõ két szezonra megállapodtam a Vasas csapatával. Két sikeresnek mondható kotori év után végre újra hazai színekben játszhatom. A Primorac csapatától, szurkolóitól egyaránt felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam és mondhatom, hogy az egész város velünk volt nemcsak fényes sikereink, hanem vereségeink alkalmával. Most már viszont a nyári feltöltõdéssel megkezdõdik egy új korszak, ahol a Vasas játékosaként szeretnék minél több szép élmény részese lenni!

Létrehozva: 2010.06.22 Tovább>>

Turning back home

Vraticu kuci - Posle dve uspesan godine u Kotor ja cu u Madarskoj, kod Vasas igrati. Ja se vratim doma ali puno sam sretan da sam igrao u Primorcu gde sam nasao odlicnu ekipu, pravi prijatelji i fantasticni navijaci. Zelim da zahvalim svima ove dve sezone i nemam nista drugo da kazem: SAMO JE JEDAN PRIMORAC KOTOR!

Létrehozva: 2010.06.22 Tovább>>

Visszapillantás

Eseményekkel teli szezon végére ért a Primorac Kotor csapata. Az utolsó hónap gyengére sikerült, bár a bajnoki elõdöntõ akadályát simán vette a csapat kettõs gyõzelemmel a Budva ellen, de a döntõre elfogyott az erõ.

Létrehozva: 2010.06.09 Tovább>>

Bajnoki második hely

Hosszabítás után 14-13 arányban a Jadran megnyerte a 3. mérkõzést a bajnoki döntõben és bajnok let a Primorac ellen.

Létrehozva: 2010.06.08 Tovább>>

A bab most sem lett hús

A fenti, cinikus mondás a kotori csapatra lett igaz a döntõ 2. meccsén. Sima vezetésünk után - 5-1 a félidõben - teljesen megváltozott játék képe mellett 8-6-os vereséget szenvedtünk. Zsinórban 3 gyõzelemre lenne szükség a bajnoki címhez, nem lehetetlen, de borzalmasan nehéz vállalkozás.

Létrehozva: 2010.06.03 Tovább>>

Bajnoki döntõ Montenegróban

A 3 nyert meccsig tartó döntõ sorozatában, idegenben, gyengén játszva kikapott a Primorac Kotor. Jadran-Primorac 10-6. Folytatás csütörtökön, remélhetõleg pontosabb és okosabb játékkal Kotorban.

Létrehozva: 2010.06.01 Tovább>>

Bajnoki finálét játszik a Primorac

A második elõdöntõjét is megnyerte - most 12-7-re - a Kotor és így a 31-én kezdõdõ döntõbe jutott, ahol ismét a tavalyi rivális, a Jadran lesz az ellen.

Létrehozva: 2010.05.23 Tovább>>

Bajnoki elõdöntõ

Primorac Kotor-Budva 11-5. A két nyertes meccsig tartó bajnoki elõdöntõ párharc elsõ felvonásában simán nyertünk hazai pályán, telt ház elõtt. 6-1 volt az elsõ negyed, utána már csak az 5-6 gólos különbség megtartására kellett figyelnünk. Folytatás vasárnap, Budván.

Létrehozva: 2010.05.20 Tovább>>

Így szeretik a vízilabdát Kotorban...

http://www.youtube.com/watch?v=xewjvtDOwVg http://www.youtube.com/watch?v=kFO8XmwzhI8 http://www.youtube.com/watch?v=OvKDxdVVmVs&feature=related

Létrehozva: 2010.05.19 Tovább>>

2 év 2 Euroliga döntõ!

A tavalyi Primorac aranyérem után idén ezüstéremmel büszkélkedhet csapatom, miután az elõdöntõben nagy küzdelem árán, 11-10-es gyõzelemmel a Jug Dubrovnik fölött ismét sikerült kivívni a döntõbe jutást. 2010-ben azonban az esélyesebb Recco a kezdeti jó játékunk és vezetésünk után (2-0, 3-2) a nagyszünettõl magára találva magabiztosan gyõzte le elbizonytalanodó csapatomat (3-9). Frenetikus hangulatot teremtett a többszáz fõs szurkolótáborunk, hatalmas köszönet nekik, mert mindenkit lehengereltek a leláton! És gratulálok az ellenfél magyarjainak a sikerükhõz!

Létrehozva: 2010.05.16 Tovább>>

Péntektõl Final Four!

Pályafutásom hetedik, a Primorac Kotor színeiben pedig sorozatban második Euroliga négysdöntõmet játszhatom május 14-15-én, Nápolyban. A pénteki, Jug Dubrovnik elleni elõdöntõ elõtt 3 héten át alapozó és taktikai edzésekkel készültünk a nagy meccsre.

Létrehozva: 2010.05.12 Tovább>>

Bronzérem az Adria Ligában

Joggal szenvedett vereséget a Primorac Kotor a dubrovniki Adria Liga Final Four elõdöntõjében a Herceg Novi ellen. A csapat a jövõ heti, nápoli Euroliga FF miatti alapozó edzésektõl fásultan mozgott, így Jug-Jadran döntõt rendeznek a hazaiak, mert az elsõ elõdöntõben nehezen bár, de legyõzték a vendég Zágrábot.

Létrehozva: 2010.05.07 Tovább>>

Kezdõdnek az izgalmak

Véget ért az Adria Liga alapszakasza, péntek este Budván 9-8 arányban kikapott csapatom. Fáradtan, az eheti kemény, alapozó edzések miatt lassabban mozgott a Primorac minden játékosa, ráadásul a csapat 4 montenegrói válogatott játékosa otthon maradt bepótolni az alapozó edzéseket. Õk ugyanis a Világliga mérkõzésük miatt csak csütörtökön kapcsolódtak be a munkába. Még vasárnaptól keddig 3 napon át keményen edzünk a nápolyi Euroliga Final Fourra és így a jövõ csütörtökön - vagyis május 6-án - kezdõdõ Adria Liga Final Fourt csak amolyan fõpbróbaként, "kistestvérként" tekintjük az Euroliga elõtt 1 héttel.

Létrehozva: 2010.04.30 Tovább>>

Még egy forduló az Adria Ligában

A Mladost Zágráb 13-7 arányú legyõzése után még egy, budvai mérkõzés vár a Primoracra az alapszakaszban, hogy aztán a dubrovniki Adria Liga Final Fourban május 6-tól, majd a nápolyi Euroliga FF-ban május 14-tõl küzdhessünk a világ elitjével.

Létrehozva: 2010.04.24 Tovább>>

Vereség után kezdõdik a Final Fourra készülés

A szerdai, Euroligában aratott gyõzelmünk alkalmával mutatott játékunkat nem tudtuk ma megismételni Herceg Noviban, Adria Liga meccsen: Jadran-Primorac 14-9. Mostantól a hátralévõ meccsektõl függetlenül már a májusi, nápolyi Final Fourra készülhetünk fizikailag és lelkileg is.

Létrehozva: 2010.04.17 Tovább>>

Final Fourban újra!!!!!!

A tavalyi Euroliga siker után idén újra a világ legjobb 4 csapata közé jutottunk a Primoraccal. A fantasztikus kotori Bestiák elõtt fölényes gyõzelmet aratva, összesítésben 9(!) góllal múltuk felül anegyeddöntõben a jelentõsen megerõsõdött (Zlokovics, Janovics, Jokics) legnagyobb riválisunkat, a Herceg Novit.

Létrehozva: 2010.04.14 Tovább>>

4 hónap után néhány perc áramszünet a fejekben = vereség

December legeleje óta nem szenvedett vereséget a Primorac Kotor. Szombat este, az Adria Liga alapszakaszának rangadóján hiába vezettünk 7-5-re is, egy 0-5-ös szakasszal a pontosabban játszó Jug joggal vitte el az uszodánkból a pontokat és ezzel valószínûleg az alapszakasz elsõséget is.

Létrehozva: 2010.04.09 Tovább>>

Cattaro - Kotor 6:12

Az utolsó, "nagy" menetelésünk elsõ lépése volt a szombat esti városi rangadó, ahol magabiztosan gyõztük le ellenfelünket. Pénteken a Jug Dubrovnikkal szintén Adria Ligát, míg 14-én, szerdán a Herceg Novival Euroliga negyeddöntõ visszavágót fogunk játszani.

Létrehozva: 2010.04.03 Tovább>>

32 meccs, 29 gyõzelem

A szezonban ma játszottuk 32. tétmeccsünket a POSK Splittel (29 gyõzelem, 1 döntetlen, 2 vereség). Az eredmény: 10-6. A fél csapat pihenõt kapott, így sok fiatal szinte végig játszhatott a meccsen. A folytatásban sorrendben a Cattaro, a Jug Dubrovnik és a Herceg Novival vívandó Euroliga negyeddöntõ visszavágó rangadók következnek.

Létrehozva: 2010.03.27 Tovább>>

Óriási részsiker!

Idegenben 14-9-es diadalt aratott csapatom, a Primorac Kotor az õsi rivális, a Herceg Novi otthonában. Hatalmas sikerünket az április 14-ei visszavágón mg kell ismételnünk és akkor ismét Final Fourt játszhatunk májusban.

Létrehozva: 2010.03.24 Tovább>>

Szlovéniában sima meccs, El negyeddöntõ szerdán

Adria Liga: Koper-Kotor 5-14. Közepes sikerrel próbáltunk gyakorolni a szlovének ellen a Herceg Novi elleni Euroliga negyeddöntõ elsõ mérkõzésére, ami szerdán lesz a Jadran uszodájában.

Létrehozva: 2010.03.21 Tovább>>

Jadran Split- Primorac Kotor 7-8, Primorac - Medvescsak Zágráb 12-5

A folytatásban koperi, szlovén túra majd a 24-ei Herceg Novi elleni Euroliga elleni negyeddöntõ következik.

Létrehozva: 2010.03.15 Tovább>>

Bill a király

És tényleg. Erõsen rockos hangzása nemcsak egy kocsmát és az Arénát zengi be, hanem sok ezer rajongója nappaliját is. Aranylemez lett legújabb albuma, és élõben is meggyõzõdhettünk kivételes hangjáról minap.

Létrehozva: 2010.03.10 Tovább>>

Nem lesz Eger-Primorac

Bár volt rá esély, mégsem lesz egri túrája a Primorac Kotornak. Helyette újra a tavalyi párharc ismétlõdik meg a négy közé jutásért: a Kotor- Jadran Herceg Novi montenegrói rivalizálás újra parázs csatát ígér. Tavaly ugye csapatom a kotori döntetlen után Herceg Noviban vívta ki a Final Fourba jutást, idén is hasonló izgalmak várhatók.

Létrehozva: 2010.03.08 Tovább>>

Kötelezõ után, sorsolásra várva

Tét nélkül, csoprtgyõztesként is csak a gyõzelem volt a Primorac Kotor célja a Panioniosz otthonában. Kisebb bonyodalmak után 12-11 arányban sikerült is nyerni, bár nem ez volt a legjobb meccsünk... Hétfõn pedig sorsolás a Final Fourba jutásért.

Létrehozva: 2010.03.04 Tovább>>

3 gól 47 másodperc alatt

Ritkaságszámba menõen kezdõdõtt a Primorac-Primorje Rijeka Adria Liga mérkõzés: egy percen belül már 2-1 volt az állás a kotoriak javára. A következõ másfél perc is hasonlóan termékenynek bizonyult, így 2 perc 7 másodperc elteltével már 4-2 állt az eredményjelzõ táblán. A végeredmény pedig 15-7 lett. A folytatásban szerdán, tét nélküli Euroliga mérkõzésen már biztos csoportgyõztesként utazunk a görög Panionioszhoz.

Létrehozva: 2010.02.27 Tovább>>

A gatya nem elég, avagy még a kapus is gólt lõtt

Sibenikben 2 negyeden keresztül érvényesült a régi pólós mondás: nem elég csak a gatyát bedobbni a vízbe, kell bele a játékos is. A biztos gyõzelem reményében utaztunk el a sibeniki meccsre, miután irtó nehéz perióduson vagyunk túl és könnyebbnek gondoltuk ezt a kirándulást. 1-3-as félidõ után végül 12-5! arányban nyertünk. A meccs gólját az ellenfél kapusa szerezte!, aki egy inditásra kitáncolt kapusunk felett beívelte a labdát 0-0-nál.

Létrehozva: 2010.02.21 Tovább>>

Csoportelsõként a 8 között

Nagy meccsen verte a Primorac Kotor 14-10 arányban a Jug Dubrovnikot az Euroliga csoportküzdelmek 5. fordulójában. Ezzel a gyõzelemmel az utolsó fordulótól függetlenül már biztosan csoportelsõként várhatjuk a negyeddöntõ sorsolását.

Létrehozva: 2010.02.13 Tovább>>

Két és fél hónap legkönnyebb meccse

Ma a Mornar Split lelkes középcsatával játszottunk az Adria Ligában. A végeredmény 13-8. Ez a mérkõzés igérkezett a legkönnyebbnek november vége óta. Mégsem lett fölényes gyõzelem a vége, mert egyrészt nem játszott a csk, Milic, a kapus Radics és Steinmetz Ádi sem, akik pihenõt kaptak mára.

Létrehozva: 2010.02.06 Tovább>>

Továbbjutás a nyolc közé

A Vasas 9-7 arányú legyõzésével csapatom, a Kotor már 2 fordulóval a csoportkör vége elõtt továbbjutott a negyeddöntõbe az Euroligában.

Létrehozva: 2010.02.04 Tovább>>

A Budva is csak 3 gólra volt képes a Primorac ellen

Téli csillaghullás helyett, csapathullást írok, mert fura dolgok történnek mostanában Kotorban. A Primoracról tudom, hogy jó kis csapat, de betegségek, sérülések és a gazdsági válság erõs jelei dacára sorozatban 1 döntetlent és 7 gyõzelmet értünk el december eleje óta, ráadásul minden meccs rangadó volt, csak élcsapatokkal találkoztunk. Pedig tényleg nincsen a csúcson a Primorac, erõnlétben, emberelõnyben például sokkal jobbak tudunk lenni. A december- január-február havi rangadódömping újabb állomásán tehát: Kotor-Budva 8-3.

Létrehozva: 2010.01.30 Tovább>>

7 góllal Zágrábban?

Csapattársaim a hideg és a havazás mellett természetesen a hazai pályán mindig veszélyes Mladosttól tartottak csak igazán. Ám elég nagy meglepetésre nem csak a gyõzelem sikerült, - ami azért napjaink Zágrábja ellen nem lehetetlen - hanem a fõlényes, 7 gólos diadal is! Mladost-Primorac 3-10!

Létrehozva: 2010.01.24 Tovább>>

Budapesten gyõzelem

Csak 2 magyar hagyta el gyõztesen a medencét a Vasas-Primorac Euroliga meccs után, mert 5-8 arányban nyert csapatom az angyalföldiek vendégeként.

Létrehozva: 2010.01.17 Tovább>>

Szombaton Vasas-Kotor

Az Euroliga csoporkör 3. fordulójában Budapesten játszik a Vasassal a Primorac Kotor. Az idõpont: január 16., szombat, 18. h.

Létrehozva: 2010.01.13 Tovább>>

Új év újabb gyõzelemmel

Hatalmas rangadót nyert meg csapatom a Jadran ellen hazai pályán: Pimorac-Herceg Novi 10-9. 19 éves cserekapusunk, Kralj védett, mert Radics betegség miatt nem játszott. Ahogy Trajkovics sérülés miatt nem volt bevethetõ, ráadásul 2 edzõnk a kupadöntõn kapott piros lapok miatt nem ülhetett a kispadon. Így további pluszként értékelhetjük az "õsi rivális" ellenében aratott siker!

Létrehozva: 2010.01.10 Tovább>>

Új év, régi izgalmak

Kellemesen eltelt ünnepek, sûrû koccintások és jókívánságok után vissza a verklibe. A szinte mesés évzáró a Szuperkupa és a montenegrói kupa elnyerésével hamar feledésbe merül az új feladatok fényében. Szombaton Adria Liga rangadó vár a Primoracra hazai pályán a Jadran HN ellen, jõvõ héten pedig BUDAPESTEN Euroliga csoportmeccs a Vasassal!

Létrehozva: 2010.01.04 Tovább>>

4 nap 2 Kupa! Jöhet a Karácsony

A vasárnapi Szuperkupa gyõzelem után szerdán a montenegrói kupát is megnyerte a Primorac! Drámai küzdelem, fordulatos meccs, sok vita a parton és a vízben, egy kis vér, egy kis bírólökdösés, 4 kiállított edzõ a 2 csapatnál, sok kipontozodás, a vége 8-7 a budvai uszodában a kotoriak javára.

Létrehozva: 2009.12.24 Tovább>>

Európai Szuperkupát nyert a Primorac Kotor

A májusban megnyert Euroliga (régi Bajnokok Ligája) után újabb sporttörténelmi kupasikert tudhat magáénak csapatom. A Len kupát tavasszal elhódító Szegedet gyõztük le hazai környezetben 8-6 arányban.

Létrehozva: 2009.12.20 Tovább>>

Fontos döntetlen Dubrovnikban

Euroliga csoportkör, 2. forduló: Jug Dubrovnik-Primorac Kotor 9-9. Kisebb bravúrnak számít ez a pontszerzés idegenben, annak ellenére, hogy sokáig vezettünk a mérkõzésen. Ha jól emlékszem, ez pályafutásom 2. Euroliga pontja Dubrovnikban.

Létrehozva: 2009.12.17 Tovább>>

Vasárnap gasztronomiai és optikai élményekkel

Újabb élményekkel gazdagodott családom az egyébként elég izgalommentes "civil" hétköznapok közepette. Vasárnapi ebédnek indult, szép délután lett belõle.

Létrehozva: 2009.12.13 Tovább>>

Gyõzelem meglepetésre

Montenegrói kupaelõdöntõ: Primorac Kotor-Jadran Herceg Novi 7-6. Szétzilált csapatom a múlt hét után összeszedte magát és az esélyesebb Jadrant legyõzve bejutott a december 23-ai döntõbe, ahol a Cattarot felülmúló Budva lesz az ellenfél, akárcsak tavaly, ismét Budván.

Létrehozva: 2009.12.12 Tovább>>

Mikulástól vereség

Gyerekeknek sok, szép ajándék, a Primoracnak dubrovniki vereség járt szombaton este. Nagyon jó elsõ félidõ után, kétszer annyi emberhátrányt végig küzdve a hazaiaknál teljesen partiban voltunk. Aztán a 3. negyedtõl leállt a gépezet és sok akciógólt kaptunk távolról, így 14-7-re kikaptunk. Bõven lesz tennivalójuk a napokban a csapat körül dolgozóknak és a játékosoknak egyaránt.

Létrehozva: 2009.12.06 Tovább>>

Primorac vereség

Az elmúlt hónapok leggyengébb játékával kikapott a Primorac a Cattarotól. A 6-10 sok mindent elárul a mai szenvedésrõl. Szombaton a Jug ellen még nehezebb dolga lesz csapatomnak.

Létrehozva: 2009.12.02 Tovább>>

Gyõzelem az elsõ fordulóban

Gyenge közepes játékkal nyert a Primorac Kotor az Euroliga 16 között a Panionioszt gyõzte le 10-6 arányban. Sok maradt a csapatomban, remélem a következõ, szerdai és szombati Adria liga fordulókban a Cattaro és a Dubrovnik ellen javulni fog a játék képe.

Létrehozva: 2009.11.29 Tovább>>

Meglepetés

A Jadranska liga mai fordulójában a Primorac 16-6-ra nyert a Posk Split otthonában, míg a Jadran Herceg Novit hazai pályán legyõzte a Mladost Zagreb (8-10).

Létrehozva: 2009.11.21 Tovább>>

VASAS, PRIMORAC EGYÜTT!

Az Euroliga 8 közé jutásért vívandó csoportküzdelmekben a Vasas, a Primorac Kotor, a Jug Dubrovnik és a Panioniosz kerültek egy kvartettbe.

Létrehozva: 2009.11.15 Tovább>>

Sok hiányzóval is sima siker

Primorac Kotor-Koper 12-5. 5 játékosunk hiányában is gond nélkül nyert a Kotor az Adria Ligában.

Létrehozva: 2009.11.14 Tovább>>

Gyõzelem a Medvescsak Zágráb otthonában

10-4 arányban, kezdeti nehézségek után magabiztos gyõzelemmel távozott a Primorac kotor a kisebbik zágrábi csapat uszodájából.

Létrehozva: 2009.11.12 Tovább>>

Primorac-Jadran Split 14-7

Létrehozva: 2009.11.03 Tovább>>

Rijekai érzések

A csodás és meglepetésszerû Euroliga gyõzelem színhelyére, Rijekába tért vissza a Primorac, most Adria Liga meccsre. Kotori csapattáraimmal egyetemben a mérkõzés elõtti edzésen nem hagyhattuk ki a nosztalgiázást: 5 hónappal ezelõtti, bombameglepetésként ható Recco elleni sikerünket idézgettük fel a pazar fiumei uszodában. Hektikus meccsen aztán a Primorjét is legyõztük 13-10-re.

Létrehozva: 2009.11.01 Tovább>>

Csoportelsõség

Nápolyban a várakozásnak megfelelõen elsõ helyen végzett a Kotor az Euroliga 16 közé jutásért. Nagy fõlénnyel gyõztük le a Marseille és a Kazany csapatát -16-6, 16-8- majd a tét nélküli Posillipo meccsen fergeteges kezdés (5-0) után sokat hibázva, de 9-5-re nyertünk.

Létrehozva: 2009.10.26 Tovább>>

Pest, Sibenik, Nápoly

Hasznosnak mondható napokat töltött a Primorac Kotor Budapesten, 5 edzõmérkõzésen tudtuk gyakorolni a taktikai elemeket. A szombati Adria Liga fordulóban pedig már a horvát Sibeniket vertük a kezdeti pontatlanságok után 11-6 arányban, elég magabiztos második félidõvel.

Létrehozva: 2009.10.17 Tovább>>

Emléktorna után pesti edzõtábor

A kíváló kotori kapus, Gopcevic emlékére rendezett tornán mind a Cattaro, mind a Primorac magabiztosan gyõzte le a Budva csapatát, az egymás elleni városi derbin pedig a Cattaro nyert csapatommal szemben, amely mérkõzésen Steinmetz Ádi és én is "kimenõt" kaptunk.

Létrehozva: 2009.10.11 Tovább>>

Adria Liga és emléktorna

A hétvégén 12-8 arányban legyõztük a Jadranska Liga 1. fordulójában a Mornar Split csapatát. Az elenfél lelkes, hajtós kis középcsapat, hazai pályán kellemetlen ellenfél. A közelmúltban elhunyt, nagy tiszteletben álló kotori kapus, Gopcevic emlékére immár hagyományosnak mondható tornát rendez a Primorac Kotor.

Létrehozva: 2009.10.05 Tovább>>

Az ígért képek

Végre fent vannak a fotók az új szerzeményemrõl (egyéb mappa - album)... ezúton is köszönet Goldnak a Visions Tattoo-ban!

Létrehozva: 2009.10.02 Tovább>>

Kezdõdik a menet

Szombaton elindul at a Adria Liga, Splitbe utazik a Primorac Kotor. A Mornar elleni meccs kellemetlennek igérkezik, igazi hajtós középcsapattal játszunk majd.

Létrehozva: 2009.09.30 Tovább>>

Tornagyõzelem

A szarajevói hétvége befejezõ, döntõ mérkõzésén Mladost Zagreb - Primorac 5 - 7.

Létrehozva: 2009.09.28 Tovább>>

Uszodaavató

A szarajevói uszoda avatása alkalmából megrendezett vízilabda tornán, melyen 6 csapat vesz részt, köztük az Adria liga elsõ négy helyezettje, péntek este a Primorac Kotor könnyedén gyõzte le a Posk Split együttesét. Szombaton a Jug Dubrovnik ellen nyert 11-7-ra. Ma, vasárnap délután 15.30-kor, TV meccsen, a Primorac és a Mladost Zagreb játszák a döntõt.

Létrehozva: 2009.09.27 Tovább>>

Szarajevóban

Uszodaavató nemzetközi torna lesz Szarajevóban a hét végén, ahol a Jadran Split és a Jug Dubrovnik ellen játszik csapatom, a Primorac Kotor az egyik csoportban, míg a másik ágon a Mladost Zágráb a Cattaroval és a Jadran Herceg Novival küzd majd.

Létrehozva: 2009.09.23 Tovább>>

Bozottûztõl Aquapaqrkig

Elindult az új szezon, megkezdõdtek az edzések számomra is Kotorban. A kiutazásunk forró hangulatban telt, mert a horvát autópályán teljes útzárba botlottunk bozottûz miatt. Mondjuk a tûzoltó repûlõt látni 60-70 méterrõl munka közben, ahogy a tengerbõl merített vizet önti a tûzre, az igen érdekes látvány volt.

Létrehozva: 2009.09.11 Tovább>>

Azevedoval Kotorban

Az izgalmas elsõ félév után remélhetõleg a 2009-es naptári év már kevesebb meglepetést tartogat számunkra, a Primoracnál. Miután komoly pénzügyi gondok voltak a válság miatt, nagyon sok kérdõjel felmerült a csapat háza tájáról.

Létrehozva: 2009.09.05 Tovább>>

Olvasás népszerûsítése

Az edzésmentes idõszakban sok tétlenkedésre nincs idõm. Számos dolgot kellett és kell intézni a hétköznapokban, amikre a nyári felkészülés alatt nem volt mód. Az egyik gyerekcsatorna pédául tv-s kampányt indít az olvasás népszerûsítésére és a "helyzet komolyságára való tekintettel" örömmel vállalom a feladatot.

Létrehozva: 2009.08.29 Tovább>>

Faith No More

Óriási élmény volt a Sziget utolsó napja!!! A Faith No More újjáéledése sokak számára kihagyhatatlan programnak számított. Elképesztõ ritmust és színvonolat hoztak több, mint egy évtizednyi hallgatás után. Igazi idõutazásban volt részünk, hiszen szinte megszólalásig ugyanazt a zúzást kaptuk, mint például a 97-es fellépésük alkalmával.

Létrehozva: 2009.08.17 Tovább>>

Elhúzodott

A pekingi olimpia után sokáig nem tudtam biztosan, hogy milyen tetoválásom legyen a siker emlékére. 2000-ben és 2004 -ben elég hamar kiválasztottam a nekem tetszõ formát, most azonban hosszabban hezitáltam és végül tavasszal kristályosodott ki a végeredmény.

Létrehozva: 2009.08.12 Tovább>>

VB után

A vasárnap véget ért római vizes világbajnokságon nem maradt Magyarország aranyérem nélkül - gratulálok az úszócsapat teljesítményéhez!!! - de sajnos vízilabdában nem tudtunk hozzátenni az éremkollekcióhoz.

Létrehozva: 2009.08.06 Tovább>>

5.Helyezés

Sima mérkõzésen, 9-6 arányban nyert válogatottunk a Világbajnokság zárónapján Németország ellen, ezzel megszerezve az 5. helyet.

Létrehozva: 2009.08.01 Tovább>>

Románverés

Sikerült magabiztos játékkal legyõzni Románia együttesét a negyeddöntõ csalódása után. A mai 13-8-as gyõzelem után újabb becsületbeli kérdés lesz, hogy vasárnap nyerjünk az 5. helyért Németország ellen is.

Létrehozva: 2009.07.30 Tovább>>

Negyeddöntõ

A szerbek ellen vívott, négyközé jutást érõ mérkõzésen sajnos hosszabítás után alul maradt a magyar válogatott, így az 5.helyért folytaja a világbajnokságot. A végeredmény Magyarország-Szerbia 9-10.

Létrehozva: 2009.07.28 Tovább>>

német iksz, dél-afrikai tízes

Saját magunkat leptük meg legjobban a németek ellen, mert 2-0 után nem biztosítottuk be gyõzelmet, sõt 5-3-as és 6-4-es vezetésünk után sem gyõztük le Németországot.

Létrehozva: 2009.07.24 Tovább>>

Magabiztos VB nyitány

Kanada 15-6-os legyõzésével megkezdtük szereplésünket a római VB-n!

Létrehozva: 2009.07.20 Tovább>>

Jöhet a VB!

Lejátszottuk utolsó hivatalos meccsünket Ausztrália ellen, 13-7 arányban nyertünk Gyöngyösön, telt ház elõtt.

Létrehozva: 2009.07.15 Tovább>>

Szuper közönség, mégis vereség

Újra elsõsorban a támadójátékunknak tudható be az elvártnál valamennyivel gyengébb teljesítményünk, ezért 8-6 arányban Szerbia nyert a szombat esti margitszigeti derbin.

Létrehozva: 2009.07.12 Tovább>>

VB utazó 13 játékos

Létrehozva: 2009.07.12 Tovább>>

Nyögvenyelõs gyõzelem

Magyarország - Ausztrália az Unicum Kupán 9-6. Sima, fölényes gyõzelmet kellett volna aratnunk a néhány legjobbjukat még az Universiade miatt nélkülõzõ aussiek ellen, de a támadójátékunk pontatlansága miatt szorosabb lett a meccs.

Létrehozva: 2009.07.11 Tovább>>

Unicum Kupa elõtt

Fontos és hasznos 3 edzõmeccsen van túl a magyar póló válogatott Montenegró ellen. Sok taktikai részletben javult a csapat, sok hiba elõjött, amiket ki kell javítani, így a pénteken kezdõdõ Unikum Kupa újabb alkalom lesz a játékelemek csiszolására. A margitszigeti program:

Létrehozva: 2009.07.09 Tovább>>

Cegléden, telt ház elõtt

Ez már jobb volt, 11-4 Románia ellen az elfogadható kategória. A ceglédi mérkõzésen dugig tömött lelátók elõtt játszhattunk és a felkészülésünk egyik állomásaként 2 további közös edzõmérkõzés mellett fontos momentuma a felkészülésünknek a mai jó védekezés.

Létrehozva: 2009.07.03 Tovább>>

Edzõ- és hivatalos meccsek

Ritkaságszámba menõ vereséggel Románia ellen és egy sima németek, valamint oroszok ellen aratott gyõzelemmel zártuk a bukaresti tornát. Ezen a héten újra a románok ellen játszunk, egy hivatalos mérkõzést csütörtökön, Cegléden és néhány edzõmérkõzést Budapesten.

Létrehozva: 2009.06.30 Tovább>>

Torna Romániában

A Magyar Válogatott elsõ mérkõzésén 12-6 arányban nyert Németország válogatottja ellen.

Létrehozva: 2009.06.26 Tovább>>

Az elsõ meccsek

Kétnapos gyönyösi és négynapos bukaresti turáink alkalmával megkezdõdik a VB felkészülés szurkolók számára "élvezetesebb" része: mérkõzéseket játszunk.

Létrehozva: 2009.06.24 Tovább>>

BAJNOKOK, köszönjük!

Fontos nap volt ez a pénteki a magyar szívek számára. Nem más okból, hanem egy kicsi, szép és nehéz sport ünnepén hivatalosan is elbúcsúzott a mgyar címeres sapkátók és köpenytõl megannyi BAJNOK.

Létrehozva: 2009.06.20 Tovább>>

Eseménydús napok

Természetesen izomláz, fáradtság, vagyis jó sok munka jellemzi a nemzeti válogatott világbajnoki felkészülésének elsõ napjait. Komoly szívvizsgálaton is átesnek a játékosok, okulva az elmúlt évek fájdalmas tragédiáiból a sportéletben.

Létrehozva: 2009.06.10 Tovább>>

VB felkészülés

Hétfõtõl, nyolcadikától elindul az alapozás a júliusi, római világbajnokságra. Az elsõ héten Budapesten lesznek fõleg fizikai jellegû edzések, a második héttõl Balatonfûzfõn, Gyöngyösön, Bukarestben és Cegléden is megfordulunk a program szerint.

Létrehozva: 2009.06.06 Tovább>>

Mennyország utca, Kotor, Montenegró

Kotor-Szeged mérkõzést rendeznek az európai Szuperkupáért! Na ki gondolta volna ezt pár hónappal ezelõtt?! A Primorac Kotor drámai izgalmakat hozó mérkõzésen, hosszabbítás után legyõzte a Pro Reccót és elhódította azt a trófeát, amit évek óta a Ligúr-tenger partján õriztek.

Létrehozva: 2009.05.26 Tovább>>

"Magyar döntõ" Rijekában: Pro Recco-Primorac Kotor

A címvédõ Pro Recco a történelme során elsõ ízben FF-be jutó montenegrói Primorac Kotorral mérkõzik a gyõzelemért. Hat magyar játékos lesz tehát a döntõben, s valamennyien kitettek magukért pénteken, nagy szerepük volt abban, hogy így alakult a finálé párosítása.

Létrehozva: 2009.05.23 Tovább>>

Final Four elõtti ezüst

Véget ért a montenegrói pontvadászat és csapatom, a Primorac Kotor végül a második helyen végzett. Az utolsó fordulóban 10-6 arányban nyertünk a Cattaro ellen, de mivel a Jadran Herceg Novi 2 góllal legyõzte a Budvát, így bajnok lett.

Létrehozva: 2009.05.17 Tovább>>

Idén negyedszer

A montenegrói bajnoki rájátszás 5. fordulójában 7-5 arányban legyõzte a Primorac Kotor a Jadran Herceg Novit. Összesen hét alkalommal került össze a két rivális csapat ebben a szezonban.

Létrehozva: 2009.05.10 Tovább>>

Rájátszás

A négy csapatból álló montenegrói rájátszás 6 fordulójából - mindenki játszik mindenkivel oda-vissza - sikerrel vettük a harmadikat és a negyediket. A kotori derbin 7-2-re nyertünk a Cattaró ellen, Budván pedig 17-12 arányban bizonyultunk jobbnak a hazaiaknál.

Létrehozva: 2009.05.03 Tovább>>

Turisták mindenhonnan

A sikeres és drámai Euroliga negyeddöntönk megvívása után kaptunk egy kis pihenõt. Ki is használtuk az alkalmat és Dubrovnikba, illetve a mellette található Cavtatba kirándultunk.

Létrehozva: 2009.04.28 Tovább>>

Final Four

Õrületes küzdelem árán, a kotori döntetlen után, Herceg Noviban nyerni tudott a Primorac Kotor (8-9), ezzel kivívta a rijekai Final Four-ban való részvétel jogát.

Létrehozva: 2009.04.22 Tovább>>

Pravoszláv nagypénteki vereség

Az egy héttel késõbb tartandó pravoszláv Nagypénteken rendezett montenegrói rájátszás 2. fordulójában: Jadran Herceg Novi- Primorac Kotor 9-7.

Létrehozva: 2009.04.18 Tovább>>

Kadett VB bronz!

Kard egyéniben bronzérmet szerzett a dublini világbajnokságon ifj. Valkai Ferenc, feleségem "kisöccse". Végig fantasztikus formában kardozva menetelt a 16 éves tehetség az elõdöntõig és teljesen megérdemelten szerzett érmet a népes mezõnyben a gödöllõi vívó.

Létrehozva: 2009.04.12 Tovább>>

Hazai döntetlen

Az Euroliga négybe jutásért az elsõ meccsen: Primorac Kotor - Jadran Herceg Novi 12-12.

Létrehozva: 2009.04.08 Tovább>>

Adria Liga bronz

Az utolsó két Adria Liga mérkõzésünkön egy gyõzelemmel és egy vereséggel zártunk. A Rijeka otthonából 8-5-ös gyõzelmünk révén hoztuk el a pontokat, így a zágrábi vendégszereplésünk tétje az ezüstérem és a montenegrói rájátszás elsõ helye volt.

Létrehozva: 2009.04.04 Tovább>>

Negyeddöntõk

Primorac Kotor- Jadran Herceg Novi montenegrói derbi lesz a Final Fourba jutásért. A Vasas a Reccoval, a Jug Dubrovnik a Partizan Belgráddal, míg a Mladost Zágráb az Olympiakosszal került össze.

Létrehozva: 2009.03.25 Tovább>>

Euroliga

Az Euroliga utolsó csoportmérkõzésén a nyolcközéjutásért a Primorac Kotor 17-7 arányban gyõzte le idegenben a Sibenik együttesét, ezzel a csoport 2. helyezettjeként a nyolc közé jutott.

Létrehozva: 2009.03.21 Tovább>>

HD HIPPIK

India egzotikus és számunkra különleges világáról forgat és fotózik 2 barát hetekig. Az õ blogjuk a http://hdhippik.blog.hu.

Létrehozva: 2009.03.15 Tovább>>

Interliga kontra Adria Liga

Nem várt sokat, más megoldás után nézett a Partizán Belgrád vezetõsége: miután a tavaly életre hívott, a világ talán legerõsebb klubbajnokságának tekinthetõ Adria Ligából kihagyták õket, új bajnokságot szervezett magának.

Létrehozva: 2009.03.12 Tovább>>

Európa legjobb kardozói

A kadett ( 18 éven aluliak) Európa-bajnokságon, Franciaországban drámai csatában, 45-44 arányban Magyarország legyõzte az olaszokat. A magyarok egyik húzóembere Valkai Ferenc volt...

Létrehozva: 2009.03.08 Tovább>>

Visszavágó

Fontos Adria Liga meccset nyertünk a Herceg Novi ellen, így visszavágtunk az õszi vereségért. Primorac- Jadran 10-5.

Létrehozva: 2009.03.07 Tovább>>

Gyõzelem és játék

December vége óta elõször játszhattam mérkõzést. Örülök, hogy gyõzelemmel kezdtem a megkésett évadnyítómat, az Euroliga csoportkör 5. fordulójában. Primorac Kotor-Brescia 15-7.

Létrehozva: 2009.02.25 Tovább>>

10 napos farsang

Az adriai városokban elég nagy hagyománya van a farsangi karneváloknak. Amennyire tudom, ebbõl a legismertebb a rijekai karnevál.

Létrehozva: 2009.02.22 Tovább>>

Hamarosan játék

Lassan két hónapja tartó gyógyulásom után, remélhetõleg jövõ szerdán vizbe szállhatok a Brescia elleni Euroliga mérkõzésen.

Létrehozva: 2009.02.17 Tovább>>

Tragédia

Gyógyúlásom körülményeirõl szándékoztam volna írni, de csak a veszprémi tragédiára tudok gondolni.

Létrehozva: 2009.02.08 Tovább>>

Edzések gipsszel

Három tépõzárral ellátott, levehetõs, mûanyag gipszet kaptam pénteken, így a törött kisujjam elõírt tornáztatását naponta kétszer elvégezhetem.

Létrehozva: 2009.01.21 Tovább>>

Varratszedés, gyógytorna

Hétfõn kiszedték kisujjamból a varratokat, keddtõl gyógytornára járok, ahol a régi "mozgékonyságát" igyekszem visszaszerezni elgémberedett csuklómnak és mûtött ujjamnak.

Létrehozva: 2009.01.13 Tovább>>

Gyógyulás

Jól sikerült az újévi mûtétem 1-én, így kötõzéseken kívül nem kell orvoshoz járnom a 12-ei varratszedésig.

Létrehozva: 2009.01.07 Tovább>>

Mûtét

Az új év azonnal mûtéttel kezdõdik számomra. A montenegrói kupadöntõn elszenvedett ujjtõrésemet meg kell operálni, így a januári programom a gyógyúlásról szól.

Létrehozva: 2008.12.29 Tovább>>

Valami eltõrt

Valami eltõrt csapatomnál, a Primoracnál. Egyrészt a játék szempontjából, hiszen a montenegrói kupa döntõjében, idegenben, Budván kaptunk ki jó kezdés után 9-7 arányban.

Létrehozva: 2008.12.23 Tovább>>

Év végi kupa

Olaszországból viszontagságos, 28 órás utazás után tértünk vissza Kotorba. Elnyûtten, de boldogan utaztunk, hiszen az Euroligában 13-9 arányban nyertünk a Brescia ellen.

Létrehozva: 2008.12.16 Tovább>>

A legjobb játék

Meghozta a Mikulás eddigi legjobb formánkat az idén, így nem meglepõ, hogy az Adria Ligában Primorac Kotor- Mladost Zágráb 12-5!

Létrehozva: 2008.12.06 Tovább>>

Karácsonyig sok meccs

Hetente több mérkõzés is vár csapatomra, a Primorac Kotorra. A múlt heti, az Euroliga tizenhat csapatát felvonultató csoportkör elsõ fordulójában jól vettük elsõ akadályunkat.

Létrehozva: 2008.11.27 Tovább>>

Díszpolgári cím

Bár sohasem ácsingóztunk kitüntetésekre, azért ilyen fiatalon Budapest díszpolgárának lenni nagy megtiszteltetés.

Létrehozva: 2008.11.18 Tovább>>

Élesedõ helyzet

A Honvéd ellen játszott gálamérkõzésünk után igazi izgalmak vártak ránk.

Létrehozva: 2008.11.12 Tovább>>

Görbe utakon

Sikeresnek mondható budapesti kétkapus edzõtábor után vagyunk. A Fradival, Vasassal és az Utéval játszottunk edzõmeccseket

Létrehozva: 2008.11.03 Tovább>>

Hazai vizeken, kirándulások után

A szlovén Koper otthonában aratott 15-8-as gyõzelem után "postafordultával" érkeztünk másnap Budapestre, ahol több csapattal is játszunk edzõmérkõzéseket.

Létrehozva: 2008.10.27 Tovább>>

Zágráb és Budapest között

Az Adria Liga meccsdömpingje közepette lehetõség nyílt egy kis szusszanásra,a hétvégén rendezett Euroliga selejtezõ csoportkörök kapcsán csapatommal, a Primorac Kotorral, mivel mi kiemeltként még nem kapcsolódtunk be a küzdelmekbe.

Létrehozva: 2008.10.19 Tovább>>

Második gyõzelem

Küzdelmes, szenvedõs hazai mérkõzésen vertük az Adria liga második fordulojában a horvát Sibeniket.

Létrehozva: 2008.10.09 Tovább>>

Második hét

Ezen a héten nem játszunk meccset, így kicsit keményebb edzések vártak ránk. A Strurm Csehov is lemondta a korábban megbeszélt közös edzõtábort, ezért jónéhány edzõmeccs elmaradt, amit egymás közötti gyakorlásokkal próbáltunk pótólni.

Létrehozva: 2008.10.03 Tovább>>

Elsõ hét után

Munkával, költözködéssel és gyõzelemmel telt az elsõ hét.

Létrehozva: 2008.09.30 Tovább>>

Készülõdés

Néhány nap múlva elindul a nagy kaland, bekapcsolodom a Primorac Kotor felkészülésébe. Jöhet tehát az új kihívás, sikerekre vezetni új csapatomat.

Létrehozva: 2008.09.16 Tovább>>

Végre itthon

Az ünneplés és öröm napjai közepette végre élvezhetem az otthon melegét.

Létrehozva: 2008.08.31 Tovább>>

Háromszoros Olimpiai Bajnok vagyok!

Hatalmas büszkeséggel kiabálhatom bele a világba, hogy ÚJRA SIKERÜLT!!! KÖSZÖNÖM a Magyar szurkolók szeretetét, a barátok gratulációit és elsõsorban a Családom támogatását, kitartását! Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!

Létrehozva: 2008.08.24 Tovább>>

Izgalmak után döntõben!

Sok nehéz pillanatot átvészelve, kitartó munkával és nagy szívvel játszva gyõztük le 11-9 arányban Montenegrót.

Létrehozva: 2008.08.23 Tovább>>

Elõdöntõben

Már biztosan az olimpia legjobb négy csapata között vagyunk. Ehhez a kötelezõ, kanadaiak ellen aratott 12-3 arányú gyõzelem is elég volt. Így tehát negyeddöntõ lejátszása nélkül kerültünk a legjobbak közé.

Létrehozva: 2008.08.18 Tovább>>

Fura nap

Ha optimistán közelítjük meg a negyedik csoportmeccsünket, akkor a gyõzelem tényét és a szinte biztos csoportelsõséget nem kell magyarázni. Ráadásul egy „õrült” napon jöttünk ki mi jól az ausztrálok elleni meccsbõl.

Létrehozva: 2008.08.17 Tovább>>

Nagy lépés

Szerencsére sem mi, sem az újra nagy létszámmal minket buzdító magyar tábor nem érzékelte azt a hatalmas esõt, ami a meccsünk alatt alakult ki.

Létrehozva: 2008.08.14 Tovább>>

Görögököket hengereltünk

Elszántan, pontosan és határozottan játszva fölényesen nyertünk (17-6) az ennél azért sokkal többre képes Görögország ellen.

Létrehozva: 2008.08.12 Tovább>>

Nyitány az Olimpián

Szoros elsõ percek után 2-3 gólokkal is vezetve végül döntetlent értünk el Montenegró ellen. 8-5-ös elõnyünk után több hibát követtünk el a megengedettnél, ezért még nekünk kellett kapaszkodni a pontszerzésért.

Létrehozva: 2008.08.10 Tovább>>

Elsõ napok Pekingben

Kényelmesnek mondható repülõút után érkeztünk Pekingbe. Az azóta eltelt napok a +6 óra miatti átállásról és a napi 2 edzésrõl szóltak elsõsorban. Fotó Jao Minggel!

Létrehozva: 2008.08.09 Tovább>>

Indulás!

Utolsó itthoni edzésünk után, hétfõn kora délután elindulunk Pekingbe.

Létrehozva: 2008.08.03 Tovább>>

Egy hét múlva indulunk

Az Unicum Kupát a németek elleni, szûk 2 gólós, a horvátok elleni döntetlen után, egy hatalmas különbségû orosz-veréssel nyertük meg.

Létrehozva: 2008.07.27 Tovább>>

Unicum Kupa elõtt

Sok minden történt az elmúlt napokban, néhány dologra kitérek.

Létrehozva: 2008.07.22 Tovább>>

Malaga 08

Érdekes hely Malaga. Bár keveset láttam belõle, de az jól látszik, hogy az óvárosi rész szép utcái mellett a modernizálás is gõzerõvel halad. Folyik a metroépítés a maga porával és zajával, valamint épül-szépül az egykor gyárakat felsorakoztato playa, vagyis a tengerparti rész is. A kies, törmelékes, poros szakaszokat a parton egyre inkább felváltják a pálmafás, játszóterekkel tarkított társasházak sokasága.

Létrehozva: 2008.07.10 Tovább>>

Kerethirdetés elõtt

Néhány nap múlva kiderül, hogy kik utazhatnak a malagai EB-re,m vagyis az olimpia fõpróbájára.

Létrehozva: 2008.06.24 Tovább>>

Izomláz

Túl az olimpiai felkészülés elsõ két, izomlázzal nehezített hetén, a továbbiakban már több edzõmérkõzéssel készülve folytatjuk a menetelést Peking felé.

Létrehozva: 2008.06.07 Tovább>>

Kezdõdik a felkészülés!

Hétfõtõl indulnak a napi 6-7 órás edzések a pekingi olimpiára. Az elsõ hét a ráhangolás jegyében telik majd, fõleg úszunk és konditermezünk.

Létrehozva: 2008.05.24 Tovább>>

Szünet

A bajnokság végeztével "rám szakadt" szabadidõben is sok elfoglaltság "talált meg".

Létrehozva: 2008.05.10 Tovább>>

Hivatalos közlemény: Kotorban folytatom!

Az elmúlt napok során lefolytatott tárgyalások eredményeképpen eldöntöttem, hogy végül a következõ idényben az Euroliga négyes döntõjébe vágyakozó Primorac Kotor csapatában játszom.

Létrehozva: 2008.04.29 Tovább>>

Végjáték bronzzal

Az elmúlt napok történései közül elõdöntõbeli vereségünk, majd a bronzérem megszerzése kívánkozik az elsõ helyre.

Létrehozva: 2008.04.26 Tovább>>

Alapszakasz gyõzelem?

A Pécs, az OSC és a Szeged legyõzésével talán kijelenthetõ, hogy a Domino nyeri az alapszakaszt a bajnokságban.

Létrehozva: 2008.03.10 Tovább>>

Technikai szünet

Egy ideje nem írtam, technikai problémák adódtak. Azóta történt körülöttünk 1-2 dolog.

Létrehozva: 2008.03.02 Tovább>>

Volvo Kupa elõtt

Két bajnoki gyõzelem után hétfõtõl már a válogatott keretettel csiszolgatjuk a csapatjátékot.

Létrehozva: 2008.02.18 Tovább>>

Izgalmak a végére

Miután a magyar csapatok jól szerepeltek a héten a nemzetközi kupákban, érdekes és izgalmas mérkõzések várhatóak a következõ fordulóban. Fõleg úgy, hogy Domino-Vasas dönti el a továbbjutás sorsát, a gyõztes csoportelsõ, a vesztes pedig kiesõ lesz!

Létrehozva: 2008.02.10 Tovább>>

Minõségi zene, utazás

Kiváló zenészek, gyönyörû hangú énekesek adtak élvezetes koncertet a hét végén. Für Anikó és barátai- Jamie Winchester és Hrutka Róbert a zenekarukkal, Scmidt Vera, Sebestyén Márta és Geszti Péter- emlékezetes másfél órával ajándékozták meg az igényes zenét szeretõket.

Létrehozva: 2008.02.05 Tovább>>

EB sorsolás

Megtudván a malagai Eb csoportbeosztásunkat a többség a "húú, de nehéz dolgunk lesz!" jellegû kommentálásokkal értékelte az esélyeket. Engem is meglepett kicsit az erõs hatos, hiszen a VB három érmese és az élmezõnyhõz tartozó Montenegró és Görögország mellett csak Szlovákia ellen számíthatunk könnyebb meccsre.

Létrehozva: 2008.02.01 Tovább>>

Javulás

Az elmúlt 3 hét borzasztó játékára ( Magyar Kupa döntõ, Szolnok, Dubrovnik) igyekeztünk gyógyírt találni a héten. A megbeszélések, gyakorlások és az egyéni koncentráció is jól sikerült, így nyerhettünk az Eger elleni rangadón.

Létrehozva: 2008.01.27 Tovább>>

Idegenben

A Szentes elleni évnyitó (24-7) után Szolnokon vendégszerepeltünk (15-9 ide, rossz fõpróba!), elsõ alkalommal az új uszodában, mert a régi, sok csatát megért Damjanich uszodát lebontják és állítólag Wellness hotel lesz a helyén...

Létrehozva: 2008.01.18 Tovább>>

Izomláz, betegségek

A fenti két szó határozta meg az új év elsõ napjait. Mind a csapatban, mind a családban gyakori vendég volt a láz, köhögés és egyéb tünetek.

Létrehozva: 2008.01.13 Tovább>>

B.U.É.K.

Minden kedves sportszeretõ netezõnek sikeres, boldog új évet kívánok!

Létrehozva: 2007.12.31 Tovább>>

Boldog Karácsonyt!

Kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok mindenkinek! remélem, hogy a Dubrovnik elleni meccsünk apró ajándék gyanánt megteszi a vízilabdát szeretõk fái alá. Izgalmas, fordulatos meccsen hoztuk a hazai rangadót, így a csoportkör felénél átvettük a vezetést.

Létrehozva: 2007.12.23 Tovább>>

Biztosan a négyben

Miközben, gondolom mindenhol lázasan folyik a karácsonyra készülõdés, addig nálunk nehéz edzésekrõl (õsz óta már Zala György, a kenukirály és fitneszedzõ sanyargatása is érzõdik rajtunk) és fontos meccsekrõl szól ez az idõszak.

Létrehozva: 2007.12.20 Tovább>>

Tartalmas hétvége

Nem unatkoztam ezen a hétvégén sem, hiszen az Ethnikosz elleni 9-4-es diadalunk mellett (Szép volt Gergely Pisti!!!) a Lovas VK-n gáláztunk egyet (negyedikként futottam be a 10 fõs mezõnyben)

Létrehozva: 2007.12.16 Tovább>>

Fontos döntetlen Dubrovnikban

Euroliga csoportkör, 2. forduló: Jug Dubrovnik-Primorac Kotor 9-9. Kisebb bravúrnak számít ez a pontszerzés idegenben, annak ellenére, hogy sokáig vezettünk a mérkõzésen. Ha jól emlékszem, ez pályafutásom 2. Euroliga pontja Dubrovnikban.

Létrehozva: 1970.01.01 Tovább>>

 
   
(c) 2007 Copyright www.kissgergo.com